Nagy érdeklődés mellett zajlott a TÖOSZ Akadémia győri rendezvénye

2017. 01. 31. | TÖOSZ rendezvények

A TÖOSZ fontosnak tartja, hogy Magyarország helyi önkormányzatai a változó körülmények közepette is képesek legyenek megfelelően ellátni feladataikat, ezért a városi és nagyközségi polgármesterek részére az ország négy helyszínén rendez a nemzeti és EU források együttes elemzése céljából szakmai fórumokat 2017. január 23. és február 13. között. Az első, siófoki állomás után 2017. január 30-án, Győrben mintegy 100 érdeklődő polgármester, jegyző, pénzügyi szakember részvétele mellett zajlott a fórumsorozat második rendezvénye.

A négyhelyszínes rendezvénysorozat győri állomásán Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas és Veszprém megyék érintett polgármesterei, önkormányzati vezetői vettek részt. A TÖOSZ

Akadémia aktuális programjának célja a nemzeti és EU források (különösen TOP, VEKOP) együttes elemzésének, a megvalósítás pénzügyi-üzleti feltételeinek vizsgálata, eredményeinek nyilvános, az érintett és érdeklődő önkormányzati vezetők számára való bemutatása, melynek során a résztvevők első kézből származó információkhoz juthatnak az önkormányzatok számára fontos kérdésekben.

A fórumon Schmidt Jenő elnök (TÖOSZ), Tóth Tamás főosztályvezető (ME Európai Uniós Fejlesztésekért Felelős Államtitkárság), Oláh Gábor regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár (NGM), Wolf László vezérigazgató-helyettes (OTP Bank) által tartott előadások után közvetlen szakmai konzultációra volt lehetősége a résztvevőknek az előadókkal és az OTP Business megyei képviselőivel.


Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke

A TÖOSZ Akadémia további helyszínei

Lajosmizse: 2017. február 6-án (hétfő), Program: ITT, Mezőkövesd: 2017. február 13-án (hétfő), Program: ITT. A szakmai fórumon való részvétel díjmentes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Kérjük, hogy Ön és/vagy vezető munkatársa részvételi szándékát írásban – név, beosztás, önkormányzat megnevezése, helyszín kiválasztása – legkésőbb az adott rendezvény előtt egy héttel a toosz@toosz.hu e-mail címre visszajelezni szíveskedjen.


 
Tóth Tamás főosztályvezető (ME Európai Uniós Fejlesztésekért Felelős Államtitkárság)


Oláh Gábor regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár (NGM)

 
Wolf László vezérigazgató-helyettes (OTP Bank)

Dr. Gyergyák Ferenc, a TÖOSZ főtitkára