Időközi választások sora jöhet az önkormányzatoknál - az érdekvédők segíteni próbálnak a visszavonuló településvezetőknek

2017. 11. 27. | TÖOSZ hírek

Komoly gondot okozhat, hogy akár 250-300 polgármester és alpolgármester is eléri a nyugdíjkorhatárt a 2019-es önkormányzati választás utáni években. Ahol az érintett polgármesterek csak a nyugdíjig vállalják a tisztséget, ott időközi választást kell majd tartani. Azok a jelenlegi idős településvezetők pedig, akiknek legközelebb nem szavaznak bizalmat, állás nélkül maradhatnak, éppen a nyugdíj előtt. Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke a Magyar Időknek adott interjút.

Akár 250-300 olyan polgármester és alpolgármester is lehet az országban, aki a következő ötéves ciklusban, 2020-ban vagy 2021-ben éri el a nyugdíjkorhatárt, és egy részük csak azért indul majd el az önkormányzati választáson, hogy addig megmaradjon a munkaviszonya – közölte a Magyar Idők érdeklődésére a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) elnöke.

Schmidt Jenő hozzátette: szép számmal állhat elő ugyanakkor olyan helyzet is, hogy az érintettek egy részét nem választják meg, így néhány évvel a nyugdíj előtt utcára kerülnek, miközben több cikluson keresztül dolgoztak a helyi közösség bizalmából a településen. Szavai szerint rontja egy-egy jelölt esélyét a választáson, ha őszintén elmondja, hogy csak egy-két évre vállalná a polgármesterséget.

A TÖOSZ elnöke emlékeztetett arra, mindez azért jelent problémát, mert 2012. január elsejétől az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző nyugellátás (a nők kedvezményes nyugdíját kivéve) nem folyósítható, illetve 2014-től a közszolgálati járadékra vonatkozó rendelkezések is megszűntek. Márpedig ebből a szakmából nem úgy megy a visszavonulás, hogy bárki bármikor, minden következmények nélkül nyugdíjba mehet. – Éppen ezért munkabizottságot hoztunk létre, amely úgy döntött, hogy első lépésként fel kell mérni az érintett kört, össze kell gyűjteni a pontos adatokat, információkat. Az ezzel kapcsolatos kérdőívet legkésőbb november 27-ig kell kitölteniük a polgármestereknek, alpolgármestereknek. Ezeket áttekintve látjuk majd, hogy hány helyen lesz, lehet váltás, és az milyen problémákat hozhat – mutatott rá Schmidt Jenő.

A TÖOSZ elnöke hangsúlyozta, a felmérés ismeretében megpróbálnak segíteni az érintetteken, olyan megoldást találni, hogy egy-egy polgármesternek ne kelljen kényszerből elindulnia, vagy ha nem nyer a választáson, akkor ne maradjon állás nélkül.

– Nem tudjuk, hogy mindez milyen sikerekkel kecsegtet, de ahhoz, hogy tudjunk valamit tenni, ismernünk kell a problémát. Jó lenne elkerülni, hogy valaki egzisztenciális okok miatt, egy-két évért induljon el a választáson – mutatott rá.

Forrás:magyaridok.hu