Konferencia felhívás

2017. 12. 18. | TÖOSZ rendezvények

2018. január 30-án 10 órai kezdettel a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) közös konferenciát szervez Budapesten. A helyi környezetpolitika elméleti és gyakorlati megközelítései című konferencia célja, hogy áttekintést nyújtson a mai hazai környezetpolitikai helyzetről, és rávilágítson a helyi szintű környezetvédelem előtt álló kihívásokra.

Az előadók közt neves szakemberek vesznek részt a rendezvényen. Több előadással is képviselteti magát az ombudsmani hivatal, illetve a debreceni jogi kar, ahol a települési önkormányzatok környezetvédelmi szerepével foglalkozó kutatás zajlik. A témák közt klasszikusok (hulladékgazdálkodás, vízgazdálkodás, klímavédelem) és újak (településképi szabályozás, közösségvezérelt és erőforrás-alapú fejlesztések) egyaránt szerepelnek.

Az előadások száma viszonylag magas, ami átfogó kép felvázolását teszi lehetővé, ugyanakkor az időkeretek fegyelmezett betartását teszi szükségessé. Az előadásokat három részre osztottuk; az első és a harmadik részt követően kérdések felvetésére is mód nyílik majd.

A konferencián való részvétel térítéshez kötött. A díj fedezi a helyszínbiztosítás és az ellátás (ebéd, illetőleg szünetekben kávé, ásványvíz) költségeit. A résztvevőknek utólag eljuttatjuk a konferencián elhangzott előadások szerkesztett változatát.

Amennyiben felkeltettük érdeklődését, és szeretne részt venni a közönség soraiban, kérjük, jelentkezzen a mellékelt jelentkezési lapnak a toth@toosz.hu e-mail címre történő megküldésével illetőleg a részvételi díj – a jelentkezési lap szerint kiállított számla alapján történő – befizetésével.

JELENTKEZÉSI LAP