Helyi Demokrácia Európai Hete – ELDW

2018. 10. 17. | Nemzetközi hírek

A Helyi Demokrácia Európai Hete (European Local Democracy Week (ELDW)) egy évente ismétlődő pán-európai esemény, amelyben az Európa Tanács 47 tagállamának helyi és regionális önkormányzatai nyilvános rendezvényeket szerveznek állampolgáraiknak az aktuális érdeklődésre számot tartó témákban. A célja a helyi szintű demokratikus részvétel támogatása és elősegítése.

A hétre október 15-e körül kerül sor minden évben, a Helyi Önkormányzatok Európai Kartájának megünneplése miatt, amit 1985-ben ezen a napon lehetett először aláírni és csatlakozni hozzá. A helyi események, választások vagy egyéb indokok miatt azonban egész októberben lehetőség van arra, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez a szervezetek és megrendezzék saját helyi tevékenységüket.

Az ELDW célja

Az ELDW lehetővé kívánja tenni az állampolgárok számára, hogy találkozhassanak a választott képviselőikkel a helyi rendezvényeken. Azt célozza, hogy az európai állampolgárokban tudatosítsa, hogyan működik egy helyi önkormányzat, információkhoz juthassanak azokról a lehetőségekről, amiken keresztül részt vehetnek a helyi döntéshozatalban.

Az ELDW lehetőséget teremt a helyi önkormányzatoknak, arra ösztönzi őket, hogy bemutassák kulcsszerepüket a demokratikus társadalomban. A helyi demokrácia éltető ereje javítja az életminőséget a közösségeinkben és emeli a helyi kormányzás hatékonyságát.

A Hét lehetőséget teremt a helyi demokrácia támogatására, ami fontos összetevője a demokratikus Európa építésének, információt nyújt a nyilvánosság és a választott képviselők számára az Európa Tanács és a Kongresszus szerepéről.

Az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa (Kongresszus) minden évben összeköti a Hetet egy speciális témával, ami különösen fontos a helyi és regionális önkormányzatoknak.

Az európai dimenzió

Szomszédság, vibráló helyi demokratikus élet és jó kormányzás helyi szinten azok a törekvések, amiben osztozik a legtöbb európai ember. Az Európa Tanács elkötelezett abban, hogy az emberek igényeinek megfelelő helyi önkormányzati működést támogasson mindenütt. E tekintetben az egyik legfőbb eszköze a Helyi Önkormányzatok Európai Kartája, amelynek érvényesülését a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa rendszeresen nyomon követi minden országban.

Az Európa Tanács égisze alatt, a Helyi Demokrácia Európai Hete keretében megszervezett helyi rendezvények lehetővé teszik az állampolgárok számára a helyi demokrácia koncepciójának támogatását, mint a demokratikus társadalom elsődleges elemét.

Az európai szintű koordinációról

A program európai szintű koordinációjáért az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa felelős, mint a helyi és regionális önkormányzatok választott képviselőiből álló politikai gyűlése az Európa Tanács 47 tagállamából. A Kongresszus egy tagját kijelölik az ELDW politikai koordinációjáért, a projekt menedzseléséért az Együttműködési, Adminisztrációs és Külkapcsolati Részlege felel.

1.    Részvétel az ELDW-ben

Ki vehet részt az ELDW-ben?

Az ELDW –t a helyi és regionális önkormányzatoknak (helyi közösségeknek, városoknak, önkormányzatoknak, tartományoknak, megyéknek és régióknak), és szövetségeiknek szánták. Az állampolgárok és a civil szervezetek szintén az elsőfokú kedvezményezettek közé tartoznak és főszereplői az ELDW-nek. A fiatalok is alapvető fontossággal bírnak a programban és üzenetének terjesztésében, ezért a gyermek és ifjúsági önkormányzatok részvétele is erősen ajánlott.

Helyi önkormányzatok szervezhetnek helyi rendezvényeket és tevékenységeket az állampolgáraikkal együtt, különböző célcsoportokat bevonva, a Helyi Demokrácia Európai Hetén októberben.

A régiók, tartományok, megyék és minden középszintű önkormányzat számtalan módon járulhat hozzá az ELDW-hez, főként:

-          partnerként regisztrálhatnak az ELDW-be, saját kezdeményezéseket szervezhetnek az állampolgárokat, egyéb helyi szereplőket bevonva arra a tevékenységre összpontosítva ami, az ő működési területüket érinti (kultúra, oktatás, szociális és egészségügyi szolgáltatások, ombudsmani iroda..stb.)

-          együttműködés az ELDW-ben résztvevő helyi önkormányzatokkal, azok pénzügyi vagy természetbeni, vagy akár kommunikációs szintű támogatásával,

-          információk terjesztése a helyi önkormányzatok körében a régióban, vagy az országban, az ELDW, a Kongresszus és az Európa Tanács szerepének tudatosítása a helyi demokrácia támogatásában.

Hogyan lehet részt venni?

Az ELDW-ben három egyszerű lépést követően lehet részt venni:

  1. ki kell tölteni az online regisztrációt és létre kell hozni a saját profilt a rendszerben www.coe.int/demoweek-registration
  2. meg kell tervezni és meg kell szervezni egy helyi rendezvényt az ELDW-ben az abban az évben aktuális téma köré szervezve, az ELDW vizuális elemeit használva
  3. láthatóvá kell tenni a tevékenységet az ELDW honlapon a saját profilon keresztül való információ-feltöltéssel.

A projekt honlapon megtalálhatóak a szükséges ELDW anyagok, beleértve:

- általános információk, tematikus ötletek, referencia szövegek, események az előző évekből, eszköztárak

- logók, poszterek, kiadványok, számos nyelven letölthető formátumban

- a nemzeti koordinátorok listája, partner szövetségek felsorolása, kapcsolat az ELDW Kongresszusi csapatához.

Melyik szerepet válasszuk?

A programban a partnerek azok a helyi és regionális önkormányzatok, amik valamilyen tevékenységet hajtanak végre az ELDW keretében.

A szövetségek, civil szervezetek, európai és nemzetközi szervezetek közreműködését is szívesen látják az ELDW-ben, hogy ösztönözzék és bátorítsák a közösségeikben az ELDW tevékenységeit.

A 12 csillag díj azon résztvevőknek jár, akik a következő kritériumokat teljesítik az ELDW alap feladatain kívül:

  1. költséget áldoznak az ELDW végrehajtására
  2. promóciós kampányt hajtanak végre Kongresszus vizuális elemeit használva
  3. több rendezvényt is szervez az aktuális év témájában
  4. bevonja kezdeményezésébe az állampolgárok különböző csoportját, különösen a fiatalokat
  5. tervez egy európai dimenziójú eseményt, amely rávilágít a helyi önkormányzatok szerepére a demokratikus Európa felépítésében.

Előadó meghívása a Kongresszustól az ELDW eseményeire

Amennyiben az Ön közössége meg szeretne hívni valakit a Kongresszustól az ELDW keretében szervezett fő eseményére, a Kongresszus képviselői szívesen mennek Önökhöz és eljuttatják a Kongresszus üzeneteit.

Akiket meghívhatnak a Kongresszustól:

-          az ELDW program politikai koordinátorát,

-          a Kongresszus elnökét,

-          a Kongresszus két alelnökét (a Helyi Önkormányzatok Kamarája elnökét és a Régiók Kamarájának elnökét)

-          a Kongresszus állandó bizottságainak elnökeit (Monitoring Bizottság, Kormányzási Bizottság és Aktuális Ügyek Bizottsága)

-          a 47 tagállam nemzeti delegációinak vezetőit

-          a Kongresszusi Titkárság tagjait is meghívhatják a rendezvényekre, különösen az igazgatót és a főtitkárt.

Az utazás és a szállás költsége a meghívó helyi/regionális önkormányzatot, vagy a szövetséget illeti. További információkat és gyakorlati segítséget a következő e-mail címen keresztül kaphatnak: democracy.week@coe.int

3. Az év fő témája

Minden év elején a Kongresszus szervez egy általános koordinációs találkozót az ELDW keretén belül, a legutóbbi év 12 csillagos díjazottjait és a nemzeti koordinátorokat összehívva. A rendezvény célja az elmúlt évi Helyi Demokrácia Hetének értékelése, és a következő periódus előkészítése. Itt kezdődik el az év témájának a megvitatása. A fő témáról végül a Kongresszus Elnöksége (a Kongresszus politikai döntéseiért felelős testület) dönt, figyelembe véve az ELDW küldetését és céljait.

A Helyi Demokrácia Hete során a résztvevők az őket különösen érdeklő bármely témában szervezhetnek helyi rendezvényeket, a Kongresszus javasolja azonban legalább egy olyan tevékenység végrehajtását, ami a fő témához kapcsolódik. Az év fő témájához kapcsolódó szlogen központi helyet foglal el az ELDW promóciós kampányában, megjelenik a posztereken és szórólapokon, amit a résztvevők használhatnak a kommunikációk kampányokban és az általuk szervezett rendezvényeken.

4.    Alapértékek és tematikus ötletek

Az ELDW honlapján számos referencia szöveg található, annak érdekében, hogy tudatosítsák az ELDW aktuális évének fő témáját és alapértékeit, ezen túlmenően az Európa Tanács állásfoglalásai, különösen a Kongresszus által hozott döntések és ajánlások is megtalálhatók itt azokról az értékekről, amiket ezek a szervezetek képviselnek. E dokumentumok között találjuk:

-          Helyi Önkormányzatok Európai Kartája (magyarázó jelentés) és kiegészítő jegyzőkönyv a helyi önkormányzat ügyiben való részvételi jogról

-          Egyezmény a külföldiek részvételéről a helyi szintű közéletben

-          Karta a demokratikus állampolgárság oktatásáról

-          Helyes gyakorlatok kódexe az állampolgári részvételről a döntéshozatali eljárásban

-          307. számú ajánlás az állampolgári részvételről helyi és regionális szinten Európában.

Az ELDW résztvevői számára a Demokratikus Hét egyszerűbb megszervezése érdekében készült egy kiadvány, amiben lehetséges tevékenységeket sorolnak fel az adott év témájában. Tematikus ötletek címmel elérhető a program honlapján.

A következő címen érhető el valamennyi vonatkozó dokumentum:

http://www.congress-eldw.eu/en/page/137-download.html

5.    Kommunikációs eszközök

Az ELDW saját vizuális identitással bír, amit a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa fejlesztett ki, és ami elérhető valamennyi résztvevő számára az ELDW honlap letöltések menüpontjában. A helyi és a regionális önkormányzatok, valamint azok szövetségei széles körben terjeszthetik azokat a kezdeményezéseket, amiket a Hét keretében hajtanak végre, és amely rendezvények az európai tudatosságot is fejlesztik. A fő kommunikációs eszközök a szórólap, poszter és a logó, az aktuális témához igazítva, amik mind szerzői jogvédelem nélküliek és szabadon használhatók kommunikációs célokra. Számos nyelven elérhetőek és letölthetőek az ELDW internetes platformjáról.

6.    Regisztráció

Pár egyszerű adat kitöltésével lehet regisztrálni a program honlapján, a Partnerek menüpont alatt.

7.    Elérhetőségek, kapcsolat

A projektmenedzser

Az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa Titkárságán belül működő Együttműködési, Adminisztrációs és Külkapcsolati Részlegben dolgozó projektmenedzser felelős az Európai Demokrácia Hét koordinációjáért és disszeminációjáért. A projektmenedzser támogatja a rendezvények fejlesztését a 47 Európa Tanácsi tagállam közösségeiben.

A következő e-mail címen lehet vele kapcsolatba kerülni: democracy.week@coe.int

Nemzeti koordinátorok

A helyi és regionális önkormányzatok országos szövetségei jelölték ki a kapcsolattartót minden országban, akik nemzeti koordinátorként működnek. Ők tudnak az adott ország nyelvén információt nyújtani a programról, és minden olyan információ tekintetében, ami megkönnyíti a városok és közösségek számára a programban való részvételt.

http://www.congress-eldw.eu/en/page/280-list-of-national-co-ordinators-of-the-eldw.html

Az ELDW partnerszervezetei

A Helyi Demokrácia Európai Hetét számos intézmény és nemzetközi hálózat támogatja. Támogatásuk általában arról szól, hogy népszerűsítik a rendezvényt és elérhetővé teszik tagjaik számára a csatlakozást. Miután évente változik a központi téma, ezért különböző szervezetek döntenek a csatlakozás mellett. Többek között a következő szervezetek csatlakoztak:

- Council of European Municipalities and Regions (CEMR) – Európai Települések és Régiók Tanácsa

- Association of Local Democracy Agencies (ALDA) – Helyi Demokrácia Szervezetek Szövetsége

- Central and Eastern European Citizens Network (CEE CN) – Közép és Kelet Európai Állampolgári Hálózat

- Assembly of European Regions (ARE) – Európai Régiók Gyűlése

- United Cities and Local Governments (UCLG) – Egyesült Városok és Helyi Önkormányzatok

További információk a partnerekről elérhető a honlapon:

 http://www.congress-eldw.eu/en/page/133-partner-organisations.html