Elhunyt Dr. Kovárik Erzsébet

2019. 02. 06. | TÖOSZ hírek

Dr. Kovárik Erzsébet férjével, dr. Köllner Ferenccel, a TÖOSZ alapító főtitkárával együtt aktív részese volt a TÖOSZ megalakításában, majd az átalakulást követően is a TÖOSZ működésének segítője, önkéntes szakértője volt évtizedeken keresztül.

DR. KOVÁRIK ERZSÉBET

1954. március 15. – 2019. január 30.

 

Temetése

2019. február 16. 10,00 óra

Budapest, Farkasréti temető

 

Dr. Kovárik Erzsébet 1978-ban, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi diplomát. 1981-ben jogi szakvizsgát tett. Szakmai pályafutása és a közigazgatás szorosan összefüggött. Dolgozott a Budai Járási Hivatalban, az Országos Munka- és Üzemegészségügyi Intézetben, a Magyar Közigazgatási Intézetben, a Rendőrtiszti Főiskolán, a Miniszterelnöki Hivatalban, az Esélyegyenlőségi Hivatalban, a szociális és esélyegyenlőségi ügyekkel foglalkozó sokféle elnevezésű minisztériumokban, hol közigazgatási, hol szakállamtitkárként.

Amikor nem a közigazgatás valamely területén tevékenykedett, akkor az ügyvédi pályát gyakorolta, de ekkor is többnyire a közigazgatással összefüggő ügyeket vállalt.

Férjével, dr. Köllner Ferenccel, a TÖOSZ alapító főtitkárával együtt aktív részese volt a TÖOSZ megalakításában, majd az átalakulást követően is a TÖOSZ működésének segítője, önkéntes szakértője volt évtizedeken keresztül.

Az elesettek, a szegények támogatásának, valamint az önkormányzatiság fenntartásának elkötelezett és hozzáértő, következetes híve volt. Törékeny alkata és mosolygós természete mellett szakmai kérdésekben és az igazságosság ügyében mindig következetes volt.

Hihetetlen élni akarással viselte hosszantartó betegségét.

Emlékét megőrizzük!