Fókuszban az idősgondozás

2019. 03. 28. | TÖOSZ hírek

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, mint a Norvég Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 időszakában megvalósított, „HU11-Kapacitásfejlesztés és intézményközi együttműködés” program Program Operátora a Nemzeti Kapcsolattartóval az önkormányzatokra háruló idősgondozási feladatok ellátásával kapcsolatos tapasztalatok összegzésére szakmai workshopot szervezett Egerszalókon.

fenntartási tapasztalatait hallgathatták meg a résztvevők, továbbá olyan önkormányzatokat, amelyeknek már sikeresen megvalósult idősellátási projektjük van (mint Abasár és Szamossályi), vagy az Idősbarát Önkormányzat díj elnyerésével (mint Nagykanizsa és Szarvas) bizonyították eddigi eredményeiket e téren. Meghívást kaptak a MANORKA projekt önkormányzati szövetségi partnerei is, hiszen a TÖOSZ vezetésével sikeresen megvalósított projekt szintén ebben a programban szerepelt a Norvég Alap lezárult szakaszában. A Magyar Faluszövetség képviseletében Szentkirály és Répceszemere község vettek részt, a Kisvárosok Szövetsége nevében pedig Orosháza és Simontornya, a TÖOSZ-tól Tab és Pápa városai vettek részt. A sikeres projektet végrehajtó önkormányzatoknak lehetőségük volt olyan önkormányzat részvételét javasolni, akikkel szívesen együttműködnének a jövőben, vagy véleményük hasznos lehet a workshopon, így Kisnamény és Paks is részt vehetett a munkában. A személyi összetétellel is az együttműködés előnyeinek maximalizálására törekedtek a szervezők, hiszen az idősgondozás vezető helyi szakemberei, önkormányzati vezetők, projektmenedzserek dolgozhattak együtt a Nemzeti Kapcsolattartó, a Program Operátor és a Végrehajtó Ügynökség vezető munkatársaival.

Milyen kihívásokkal szembesülnek a különböző lakosságszámmal bíró önkormányzatok ma Magyarországon az idősellátás terén? Hogyan illeszthető be egy projekt a települési önkormányzat mindennapi működésébe, ha a forrás megszűnik (pályázati források felhasználásra kerülnek)? Mitől válik fenntarthatóvá egy adott projekt? Hogyan tud „élő” maradni a projekt a fenntartási időszakban? Mik a fenntartás általános tapasztalatai? Hol szembesül problémákkal az önkormányzat? Mik a stratégiai szemléletmód erősítésének lehetőségei? Miben és hogyan lehet hasznos az együttműködés az önkormányzatok között?

Ehhez hasonló, és még számos kérdésre keresték a választ együtt a résztvevők, megismerve egymás jó gyakorlatait, megosztva jó és rossz tapasztalataikat.