Regionális polgármesteri fórum Bikalon

2019. 04. 25. | TÖOSZ hírek

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége , mint Magyarország legnagyobb, több mint 1600 helyi önkormányzatot képviselő érdekképviseleti szervezete fontosnak tartja, hogy Magyarország helyi önkormányzatai a változó körülmények közepette is képesek legyenek megfelelően ellátni feladataikat. Ennek érdekében a TÖOSZ a települési önkormányzatok polgármesterei részére idén is regionális polgármesteri fórumokat szervez minden megyét érintően, az országban négy helyszínen. Az első rendezvényre 2019. április 23-24-én került sor Bikalon. A polgármesteri fórumon szép számban vettek részt az érintett megyék – Baranya, Somogy, Fejér és Tolna megye településeinek polgármesterei, jegyzői.

Célunk, hogy valamennyi tagunknak rendszeresen lehetőséget biztosítsunk vélemények kifejtésére, észrevételek megfogalmazására és megvitatására az önkormányzati összefogás jegyében.

Elsőként Kőműves József, Bikal település polgármestere, majd Schmidt Jenő a TÖOSZ elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Ezt követően a résztvevők számos témában hallgathattak előadásokat.

Warvasovszky Tihamér ÁSZ alelnök az önkormányzati gazdálkodással kapcsolatos tapasztalatokról  adott tájékoztatást.

Payer Márton   az Országos Fizetési Szolgáltató nagyvállalati és önkormányzati értékesítési vezetője a kistelepülések pénzügyi digitalizációjának lehetőségeit ismertette.

A 2019/2020. évi közfoglalkoztatási programokat érintő aktualitásokról Lőrincz Leó, a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkárságának közigazgatási főtanácsadója tartott előadást.

Szövetségünk régóta együttműködik a GP Consulting Kft-vel, amely az önkormányzatok számára kínál   különböző befektetési, hitelezési és biztosítási lehetőségeket számos formában, ezeket ismertette Jankó Tamás a cég ügyvezetője.

A Magyar Falu Program 2019. évi aktuális kérdéseiről és a 2020. évi várható pályázati lehetőségekről beszélt Csomay-Bognár Kinga  a Miniszterelnökség Modern Települések Fejlesztéséért Felelős Főosztályának vezetője.

A Royal Kert Kft,  a TÖOSZ kiemelt partnerének ügyvezetője, Kishalmi Tibor előadásában a résztvevők megismerhették, hogy az elektromos kommunális gépeknek milyen szerepe van a környezettudatos településüzemeltetésen.

Nagy Attila, az Agrárminisztérium Vidékfejlesztési Államtitkárságának főosztályvezetője a vidékfejlesztés aktuális kérdéseiről, a LEADER jelenéről és jövőjéről adott tájékoztatást.

Dr. Fónagy János nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár az állami vagyon jövőjéről és az önkormányzatok ezzel kapcsolatos szerepéről és lehetőségeiről beszélt.

A résztvevők az EU-s források  2021-2027 közötti felhasználásának lehetőségeiről kaptak tájékoztatást Schanda Tamás, az ITM európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkárának tolmácsolásában.

A TOP-ok végrehajtásával kapcsolatos aktuális helyzetről dr. Puja Zsolt a Pénzügyminisztérium regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkárságának munkatársa adott tájékoztatást.

Molnár Éva, a Pénzügyminisztérium Önkormányzati Költségvetési Rendszerek Főosztályának főosztályvezetője ismertette az önkormányzati feladatfinanszírozás aktuális kérdéseit és a 2020. évi várható lehetőségeket.

Dr. Dukai Miklós, a BM önkormányzati helyettes államtitkára a fórum résztvevőit tájékoztatta az önkormányzatok jelenlegi helyzetéről, a közös önkormányzati hivatalok újraalakításáról és az ezzel kapcsolatos aktuális kérdésekről.

Jankó Zsuzsanna a MORAM s.r.o. Magyarországi Fióktelepének ügyvezetője a településüzemeltetésben alkalmazható infratechnológiákban rejlő lehetőségekről beszélt.

Az egészségügyi egészségügyi alapellátási feladatokról és finanszírozásuk jövőjéről hallgathattak előadást  a résztvevők Csányi Péter, az EMMI egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkárának tolmácsolásában. A közoktatás önkormányzatokat érintő aktuális kérdéseiről Péterffy Balázs, a Klebersberg Központ szakmai elnökhelyettese adott tájékoztatást.

A fórum végén a település népszerűsítésére vonatkozó innovatív megoldások hangzottak el, amelyet Hegedűs Csaba, a UP Kommunikációs Kft. ügyvezetője ismertetett.

A TÖOSZ szakmai fórumain megszokott gyakorlat szerint a résztvevők általános és egyedi kérdéseikre is választ kaphattak az előadóktól.

A soron következő regionális polgármesteri fórumra május 7-8-án kerül sor, Zalakaroson, Komárom-Esztergom megye, Győr-Moson-Sopron megye, Vas megye, Veszprém megye és Zala megye településeinek polgármesterei részvételével.