Együttműködéssel a közös célokért

2021. 11. 19. | A TÖOSZ a médiában

„Közös célunk a közpénzeket átláthatóan és eredményesen felhasználó, az integritás alapú hivatali elvek érvényesülését támogató, valamint a közjót szolgáló önkormányzati rendszer kialakítása és fenntartása” – hangzott el előadásomban, amelyet a TÖOSZ Regionális Polgármesteri Fórum résztvevőinek tartottam – írja Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke weboldalán. 

Közös a célunk, tehát közösen kell dolgoznunk annak érdekében, hogy ezt megvalósítsuk. Talán ezzel a gondolattal írható le a legpontosabban a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége és az ÁSZ közötti szoros együttműködés gondolatisága. Az ÁSZ törvény kimondja, hogy „az Állami Számvevőszék általános hatáskörrel végzi a közpénzekkel és az állami és önkormányzati vagyonnal való felelős gazdálkodás ellenőrzését”. Fontos azonban látni, hogy az ÁSZ és a települési önkormányzatok közötti partnerség az elmúlt évek során meghaladta a törvényben foglalt kötelezettségeket, és egy szakmai párbeszéden, illetve tudásmegosztáson alapuló együttműködéssé nőtte ki magát. Ennek keretében a Számvevőszék és a TÖOSZ vezetői rendszeresen találkoznak, hogy az önkormányzatokat érintő aktuális kérdésekről egyeztessenek.

Az idei, kora tavasszal szervezett megbeszélés több szempontból is rendhagyó volt. Egyrészt egy olyan kihívásokkal teli időszakban kellett az önkormányzatok helyzetéről beszélgetnünk, amikor azoknak a járványhelyzet kezelésével, a vírus elleni védekezéssel, illetve a lakosság védelmének biztosításával kellett megküzdeniük. Másodszor pedig egy olyan rendszerszintű ellenőrzés tapasztalatait vitattuk meg, amelynek keretében az ÁSZ - történetében először az összes hazai önkormányzat és önkormányzati hivatal integritás alapú működését értékelte.

Az akkori megbeszélésen örömmel hallgattam Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnökének gondolatait arról, hogy a Számvevőszék iránymutatásai hogyan tudják érdemben támogatni a településvezetőket annak érdekében, hogy sikeresen előrelépjenek és megszüntessék az ellenőrzés során feltárt hiányosságokat. Egyetértettünk továbbá abban is, hogy a világjárvány elleni védekezés időszakában különösen nagy jelentősége van a szabályok betartásának, amihez főként az önképzésen át vezet az út.

A teljes cikk itt olvasható: https://www.domokoslaszlo.com/hirek/egyuttmukodessel-a-kozos-celokert 

Forrás: dokomoslaszlo.com