Az Országos Főépítészi Kollégium felhívása

2016. 06. 07. | További hírek

Az Országos Főépítészi Kollégium felhívást tett közzé a Főépítészi Életmű Díj és Az Év Főépítésze Díj adományozásáról. A Díj odaítélésére írásbeli javaslat alapján kerül sor. Javaslatot bármely főépítész, önkormányzati és hivatali vezető, vagy bármely szakmai és önkormányzati szervezet, illetve szövetség tehet. A javaslatok benyújtási határideje 2016. június 30.

 Az Országos Főépítészi Kollégium felhívása:

Nagykanizsa megyei jogú város és az Országos Főépítészi Kollégium 2000-ben megalapította AZ ÉV FŐÉPÍTÉSZE DÍJ -at, elismerve ezzel a főépítészi tevékenységet, az önkormányzati, állami (területi) főépítészek munkáját.

A Díj első alkalommal a Nagykanizsán 2000 augusztusában megrendezett V. Országos Főépítészi Konferencián került átadásra, majd a következő konferenciákon minden évben. A Díj odaítélésére írásbeli javaslat alapján kerül sor. Javaslatot bármely főépítész, önkormányzati és hivatali vezető, vagy bármely szakmai és önkormányzati szervezet, illetve szövetség tehet. A Díjra nem javasolható hivatalban lévő állami főépítész, továbbá olyan személy, aki az Alapító Okirat szerint részt vesz a Díj odaítélésének véleményezésében A konferenciát rendező település főépítésze a rendezés évében nem kaphat Év Főépítésze Díjat.

Az Év Főépítésze Díjat minimum 10 éves főépítészi gyakorlattal rendelkező főépítész kaphatja meg, míg a Főépítészi Életmű Díj feltétele a lezárult aktív főépítészi életpálya. A díjat határon túli főépítész, egyházi és intézményi főépítész kivételesen indokolt esetben, további díjként megkaphatja.

A javaslatok benyújtási határideje a Kecskeméten, 2016. augusztus 24 - 26 között megrendezésre kerülő XXI. Országos Főépítészi Konferencia időpontját figyelembe véve június 30.

Amennyiben a FŐÉPÍTÉSZI ÉLETMŰ DÍJ és AZ ÉV FŐÉPÍTÉSZE DÍJ adományozására javaslatot kíván tenni, kérem, hogy azt a javasolt személy szakmai munkásságának részletes bemutatásával és szöveges indoklással 2016. június 30-ig juttassa el az Országos Főépítészi Kollégium Titkárságára e-mailben vagy postai úton (e-mail cím: foepiteszek@foepiteszek.hu, postacím: Salamin Ferenc, Országos Főépítészi Kollégium, 1024 Bp. Margit krt. 5/a.)

A Díj alapító okirata, a „Főépítészi Életmű Díj”-ban és "Az Év Főépítésze Díj"-ban részesültek névsora a  csatolmányokban megtalálható.

 

Budapest, 2016. május 30.

                                                                                                        Salamin Ferenc
                                                                                            az Országos Főépítészi Kollégium
                                                                                                             elnöke

 

 

További információk, a Főépítészi Díj alapító okirata az Országos Főépítészi Kollégium honlapján található